Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Társkeresőző Pasik Állatkertje

Friss topikok

Címkék

A NAGYMENŐ ;-)

2013.02.14. 12:55 Csini.bloggerina

Egyik este a kedvenc társkeresőmön (na nem azért mert olyan jó a felhozatal :-DDD, hanem mert használható az oldal :-) ) bejelentkezett Tomi. A fényképei alapján kifejezetten jó pasinak tűnt , bár azt már tapasztalatból tudom, hogy amit fotón lát az ember, azt el kell osztani kettővel :-D Persze  jó esetben. :-) Mert egyébként meg többel :-P  :-DDD :-( Ráadásul az egyik fotón kamerával a kezében volt látható, szal még perspektivikusan is elgondolkodtató volt. Ennek ellenére be kell valljam, kb olyan lelkesedéssel  leveleztem vele is, mint a többi nyomorulttal, magyarán fényévenként egyszer válaszoltam neki,mert :                                                                                                     1.  a társkeresőkön töltött rövid pályafutásom alatt már épp elegem lett                              a sok zátonyból,                                                                                             2.  amilyen csini vagyok, olyan nehéz eset is  :-D ,                                                     3.  az ingerküszöböm  elég magasan van jelenleg,  így kevesen érik el azt                            a reakciót, hogy válaszolok is, szal csak óvatos üzemmódban vagyok                            kontakt ügyileg :-DDDDD

De Tomink azért ügyesebb  volt az átlag békánál , így át is lépett a királyfi kategóriába  elérvén ezzel, hogy  végre pasi számba vegyem és cseteljek vele. Minek során kiderült, hogy van humora is, amitől max annyival lett érdekesebb számomra , mint a kovászos kenyér a fehér kenyérnél, ami jó, jó, finomabb is, meg egészségesebb is , de mindegy is mert úgy sem eszem kenyeret ;-DDDDD  Na ezzel az extra lelkesedéssel adtam teret bimbódzó kapcsolatunknak, meg neki, hogy bebizonyítsa rám termett ;-DDDD igen, igen, úgy :-P :-D Miután jól elhumorizálgattunk arról, hogy miért is kellene faszos képeket feltennie az oldalra ( ez vmi divat lehet ezeken az helyeken :-O :-D ), -  mert nehogy már ő ne legyen trendi - próbáltam vmi állapotfelmérést végezni, hogy mégis  milyen hajó árbócára húznám a vitorlámat ;-DDDD jaja, az a kurva szex mindig :-DDD                                                                                                                                               Tomi egész átlagos volt.  Már mint szerintem. Mert ugye mi különös van abban ha az ember fia a felnőtt film világában tevékenykedik ? :-D  De a barátnőim erre a kijelentésemre azonnal furcsán óbégatni kezdtek :-DDD                                             Szerencsére nem volt aggastyán korú sem, mert utálom az idősebb pasikat ( azoknak meg vmi fixa ideájuk, hogy nekem ők kellenek :-O beszarás :-DDD ).  Repertoárját gazdagította két kislány,  egy elvált feleség,  meg néhány száz milka (bár ez csak később derült ki )és egy fasza kis vállalkozás, aminek hallatán a barinők kikerekedett szemmel és egy úrist’n megőrültél? menekülj! kiáltással adták tudtomra ,hogy szerintük ez annyira nem nyerő :-D Mondjuk én nem igazán értem, hogy mért baj az, ha vki sikeres pornó producer meg rendező :-O ;-D Az is csak egy szakma…  :-DDDDD ;-)

Szóval miután Tomi látta, hogy szemem sem rebben a kapott infókra, gyorsan a tettek mezejére is lépett és mondta, hogy  most innen a társkeresőről törli is magát, persze csak miután megadom a telószámomat. Gondoltam, (mert általában még egy nyamvadt mélcímet sem adok, nem hogy telószámot…  )egy életem, egy halálom, max cserélek telószámot :-D és azzal a lendülettel az arcába is toltam, mert annál azért jobb volt , hogy elriasszam a kis faszságaimmal. De azért hozzátettem, hogy ne hívogasson, csak írjon :-D                                                                                                             Ez ment kb egy hétig, közben  az állandó nyaggatás, hogy mikor talizunk. Nekem nem  volt kedvem talizni vele (sem ;-) ), általában senkivel sincs :-D Nincs kedvem kipicsázni magamat csak azért, hogy aztán esetleg egy isten barmával kelljen eltöltenem egy órát, szal elég komolyan meg kell dolgozniuk a pasiknak, hogy egyáltalán láthassanak :-D  Na nem azért mert olyan különleges lennék -  pedig de ;-P  – csak magasan van a léc ;-)   De Tomink nem sajnálta az energiát belém fektetni  –  vélhetően nem csak energiát szándékozott belém fektetni :-DDD  - így le sem szállt rólam, bár hívni nem hívott, amíg engedélyt nem adtam rá. :-O Viszont rengeteg üzenetet írt, meg szkájpon is írogatott. Ha nem válaszoltam , visszatért a társkeresőre, szal elég találékony  volt (persze ettől szimpi is )  ;-D   Aztán két-három hét csetelés után úgy döntöttem talizom vele, mert normálisnak tűnt (ahha ;-) ). 

Megbeszéltünk egy randit az Árkádban (nekem az van közel és messzebb már nem megyek, mert csalódni közel is lehet  ;-DD ) délutánra egy kávézóba, amit azon nyomban le is fikázott, és követelte a Leroyt :-DDDD Persze előtte még minden áron Szentendrére akart vinni, meg hogy várjam x helyen és üljek be a kocsijába :-OOO Így utólag végig gondolva, biztos necces lehetett neki a bevásárlóközpont, de mondtam, hogy vagy az, vagy semmi  :-P neki meg túlságosan tetszhettem, hogy nem-et mondjon ;-DDDDD         5 órakor (úgy tűnik vmiért szeretem ezt az időpontot belőni :-D ) már ott várt. Biztos nem tudta, hogy talizunk, mert elfelejtett normálisan felöltözni, ill fogalmazzunk úgy, hogy nem nagyon készült, na ;-D                                                                                         A hely lesajnálása után rendelt is két tejeskávét, az övét természetesen  vmi alkohollal :-O csak mert vezet ;-) Kis beszélgetés után mondta, hogy menjünk vhová máshová, mert ő inna vmit (még mindig vezet ;-DDDD ) és itt meg szar sincs :-D  Nem szívesen ülök be ismeretlen pasik kocsijába (és mikor korábban presszionált ez irányba vissza is utasítottam) de nem tűnt baltás gyilkosnak - és azért valljuk be, nagyot tudok rúgni, ha kell :-D - így gondoltam csak nem fog elrabolni vagy ilyesmi, meg általában jól mérem fel a terepet :-)                                                                                                     Jójó, tudom … ;-)  de még élek, szerencsére :-)  

Na,  a menjünk el máshova az első benzinkútig tartott, ahol is hirtelen két Bacardi Brazert magához kellett vennie (mert még mindig vezet és á , ő nem szokott inni amúgy :-DDDDD, ekkor már sejtettem, hogy valóban nem, hanem egész mást szokott, csak azt ugye nem lehet kapni a kúton ;-P ). Aztán a menjünk vhová, a kút mögötti bevásárlópark parkolója lett :-O ahol is elmondta, hogy ő mennyire is vágyik a szeretetre , meg, hogy ő is szeressen, és egy normális kapcsolatot szeretne stb,  majd gyorsan elkezdte simogatni a combomat… :-DDDDD mikor kérdeztem, hogy ez most akkor hogy is és miért, akkor bocsánatot kért,  de furcsa mód hirtelen mennie kellet és ő most akkor haza visz. Ez 7 óra körül volt. Haza vitt , majd búcsúzás képpen megcsókolt, ami valljuk be olyan jól sikerült, hogy olyan 11 felé szálltam ki a kocsiból :-)                                                               Hát ennyire kellett neki sietnie  ;-) :-D                                                                     Persze már a kocsiban le akart kúrni -  valszeg összekevert vmi ribanc ismerősével  :-D -  nade… ;DDDDDD Be sem értem , már hívott, hogy hú ez milyen jó is és már másnap látni akar . Másnap nem (szeszélyes vagyok, na :-D :-( ), de harmad nap taliztam vele. Értem jött, szokás szerint csini voltam, ő megint játszó ruhában :-O  mint ha nem telne neki  randigöncre :-DDDDD csodálkoztam is, hogy akkor most csak engem tisztel meg ezzel vagy  hogy is ??? :-/ de csendes megfigyelőként hagytam, hogy had alakuljanak a dolgok, mert vagy kisül belőle vmi, vagy poszt lesz :-DDDDD ( Kísérletező típus vagyok, na ;-DDDDDD )                                                                                                           Szal, gondoltam hú de jó csinálunk vmi szupi progit, el is indultunk, majd egyszer csak út közben fogta magát és leparkolt vmi nem túl kivilágított helyen az út mellett :-O na, ekkor már érdekesen pislogtam, de ki nem hagytam volna, hogy megtudjam ezt hogyan is gondolta. Majd nem sokat tétovázott, hamar értésemre adta, hogy neki kedve támadt egy kis szexhez (lehet, hogy más körülmények között nekem is, nade… :-/ :-D ) én meg igyekeztem diplomatikusan tudtára adni, hogy az már 17 éves koromban sem igazán jött be, hogy az út szélén a kocsiban - ha több tíz milliós audi,akkor sem :-D :-P - akarjanak megdugni( és furcsa is volt ez nekem egy felnőtt férfitól), még ha akár életem legjobb baszása is lenne… :-DDDDDD Mondta, hogy óóóó, hát persze, hát ő sem itt akarja, áááá, dehogy , hát ne gondoljak már ilyeneket róla!  Ááááá, én nem gondoltam, dehogy !! :-DDDD De mivel látta rajtam, hogy ebből ma nem lesz semmi, így ismét hirtelen halaszthatalanul fontos dolga támadt, minek kapcsán sietnie kellet, így gyorsan haza is vitt :-DDD  Mivel kíváncsiságom még hülyeségemnél is határtalanabb, a következő kontentnél feldobtam neki, hogy ha ennyire odáig van, akkor vmikor nála alszom(persze eszem ágában sem volt, de gondoltam ha már hülyének néz, akkor adom a szőkét ;-) ) :-) Meg is beszéltük, hogy egy keddi napon 6 óra magaslatában értem jön megadott helyre a városban (mivel pont a város közepén volt dogom), csinálunk vmi progit, aztán nála folytatjuk az estét. Fél órával a tali előtt kérdezte, hogy hova kell jönnie , én mondtam a címet. :-) 6  órakor sehol senki :-O sms-re nem válaszol, hívom nem veszi fel :-) (ez vmi kibaszott divat újabban  a pasiknál? :-D  ) gondoltam, hogy ok, az rendben van, hogy gőzgép, na de mi hajtja? :-O :-DDDDDD Ez azért meglepett , hogy hátttt akkor most visszanyalt a fagyi :-D mert a terv az volt, hogy én fogom zavarba ejteni, és akkor meg hoppá ? :-O :-D így „néhány” sorban kifejtettem, hogy most tulképp mennyire is szerettem meg az elmúlt percekben :-DDDDDDD persze csak finoman,kiforrottan,  stílusosan ;-) Minek után válasz nem érkezett erre sem, gondoltam itt a vége fuss el véle, berakjuk az X-akták közé :-) 

Igen ám, de egy hét elteltével egyszer csak kaptam egy üzenetet, hogy ne haragudjak, de összetört az autója, és nagyon sajnálja, blablablablabla… gondoltam, ha eddig kibírta nélkülem, akkor ezután sem fogok neki nagyon hiányozni, így nem válaszoltam :-) Persze Tominkat ez nem zavarta meg abban, hogy írjon továbbra is , és mivel látta, hogy marha nagy érdeklődést nem tanúsítok irányába így skypeon keresztül küldött egy FB meghívót egy bizonyos csoportba, a profiljához. Elsőre nem értettem, hogy most mit akar ezzel, gondoltam, pont leszarom, de mikor megláttam, hogy ott virít, a KAPCSOLATBAN és kimatekoztam, hogy ez nem két napos dolog, na akkor igen csak eldurrant az agyam, hogy ez akkor most mi???! :-OOO Tomink ugyan is baromira elfelejtette velem közölni, hogy másfél éves jégkorszak és különköltözés után épp békülő félben van gyermekei anyjával (akiről 12 év együtt élés után csak úgy nyilatkozott, hogy : „de nem a feleségem…” :-OOO LOL ) viszont ennek ellenére azért szívesen megdugna, heh :-O Ekkor azért már erőteljesebben irányítottam dél meg észak felé és közöltem, hogy szakadjon le rólam és egyébként is ez most minek kellett, ki volt rá kíváncsi??? :-O  az életben többet nem kerestem volna, úgyhogy VISZLÁT!  Hogy ő csak akarta, hogy tudjam… és nem tudta, hogy hogyan mondja el… És találkozzunk, csak egy vacsi… Mondtam, hogy én viszont kurvára nem akartam tudni, azok után meg pláne semmit, ahogy viselkedett. Ekkor jött a majd mindent elmondok  szöveggel (amire valljuk be azért kíváncsi voltam, hogy mit sikerül összehazudnia ) így néhány nap kéretés után igent mondtam.                             Kivételesen rendesen felöltözve jött (ekkor még nem tudtam, hogy progija van utánam :-DDDDDDD á, szánalmas ;-DDDDDD ) és az én toalettem is jól sikerülhetett, mert láttam, hogy olvadozva nézett rám :-)                                                                               Kimentünk Szentendrére (gondolom oda nem jár anyuval :-D ), ahol valóban nagyon romantikusan (kézen fogva sétáltunk, a vacsi közben az asztalnál végi fogta és simogatta a kezemet, csókolgatott, puszilgatott, szal tudott a pasi, na ;-DDDDD ) töltöttünk el kb 2 órát, mert neki be kellett mennie a kórházba a barátja gyerekét meglátogatni este 11-kor :-DDD hát ennyire nézett szőkének ;-DDDDDDDDDD                                                   Persze a dinner alatt vázolta  a helyzetet, hogy hát igen, valóban nem független, de kivesz nekem egy lakást, aztán akármi is lehet még , de nem kell most döntenem, töltsünk együtt még időt és meglátom…                                                                               Miután haza vitt és kiszálltam a kocsiból, kisebb bariközt epizód zajlott le: jajjdeszépvagy, dekárhogymennemkell, dejóveled, adjmégegycsókot, húdejó, namármegyekdemégcsókollak, nemtudlakitthagyni, úbazzzzz…  közel fél órás huzavona a kocsi előtt :-D                                                                                                     Majd otthon kicsit elgondolkodva már írtam is neki, : sajnálom, de nem fog ez nekem menni…  :DDDDDD Ez annyira nem arathatott nagy sikert nála , mert innen kezdve nem igazán válaszolt. Sőt, ha korrekt akarok lenni, egyáltalán nem :-D Pedig másnap reggel (szokásomhoz híven, jájjjjjjjjjj mámóóóóóóóóóóó :-DDDDD ) már bántam, amit írtam neki és gondoltam megpróbálom korrigálni a dolgot :-) De hiába írtam kisregényt, hogy miért is van nekem azzal bajom, hogy nem csak engem akar dugni, nem igazán érdekelte a sztori :-D

Aztán kéthét múlva írt egy üzenetet… :-D

            

                                                                  

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarskeresozopasikallatkertje.blog.hu/api/trackback/id/tr445080011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paranyuszi (törölt) 2013.02.14. 13:49:24

LOL és LOL :DDDD Úgy nézem téged össze kellene kötni a barátnőmmel, Anadával!!! :DDDD Neki vannak "hasonló" storyjai... :DDDD
Egyébként tetszett a mű!!! :DDD De nem kéne az ilyesmit félbe hagyni, most tűkön ülök mikor lesz folytatás ?!?!?!?! :DDD

Csini.bloggerina 2013.02.18. 12:13:19

@paranyuszi: uhhhhh, csak remélem, hogy mostanában nem lesz folytatása, zárja csak le szépen a dolgait és aztán ha érdeklem, majd még átgondolom, hogy egyáltalán... mert nem biztos :-)

sogeking 2013.02.21. 18:26:51

de hol a film, amit készített rólad?
a Bacardi Brazert (Breezert) nem így írják :)

a kész szöveget a végén átfuttatod egy szexualizáló algoritmuson ?? :)

a lényeg -
hol a link a filmhez ????? :D

Csini.bloggerina 2013.02.23. 15:14:01

@sogeking: hülye, nincs film, ne már :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

köszi a helyesbítést ;-) nem iszom, nem figyeltem meg :-)
süti beállítások módosítása